Programtervünknek megfelelően meghirdetjük a NÁRCISZ TÚRÁT BABÓCSÁRA.
Találkozás 2025. április 26.-án szombaton 10 órakor Babócsán a vasútállomáson.
Először az Erzsébet sziget tanösvényt járjuk végig 3 km 1,5 óra
A babócsai vasútállomástól induló, jelzett útvonalon a Mérus-erdő mellett elhaladva érjük el az Erzsébet-szigetet. A szigeten tájékoztató táblák mutatják be az ártéri erdő növény- és állatvilágát.
Innét autókkal átmegyünk a Basa kert nárciszmezőre.
A Basa kert nárciszmező végigjárása 1 km, kb 1 óra. Itt van a most virágzó Nárcisz mező (13,3 ha)
A Basakert az egykori árpádkori település, később a középkori mezőváros, végül a török település 1980-as években feltárt, majd visszatemetett maradványait rejti. Itt volt Somogy megye legnagyobb alapterületű földvára. Az egykori épületek közül csak a gótikus Szent Egyed plébániatemplom kb. 1,5 m magasságú falazata látható. A nárciszmező különlegessége a csillagos nárcisz (Narcissus stellaris), mely a török idők óta virágzik a területen.
Itt rendezik meg a NÁRCISZNAP -ot melynek programját lent olvashatod. A tanösvények végig járása után részt vehetünk a programokon.
Kérem a levélben megküldött linken lévő táblázatba írjátok be a részvételi szándékot, és az utazás módját. Ki jön autóval és ki tud utast is vinni?
Utazás egyénileg, gépkocsikkal. Az SE kisbusz is igénybe vehető. Lent látsz egy térképet a helyszínekről.
Várjuk a jelentkezéseket.
Üdv.:
Pfaff Éva, István
Tel: +36 30 789 6654